Tag Archives: Lakásdekoráció

0

Méretes horgolt gyapjúszőnyeg

by

Régi vágyam volt már ennek a szőnyegnek az elkészítése. A gondolataimban sokáig kerekedett, mit is szeretnék csinálni. Az alapelképzelés az volt, hogy készítek három kört, amit összehorgolok, majd pedig körbe, körbe, körbe… amíg “bírom cérnával”.

A mérete sem volt tervezve. Valójában így tudok a legjobban alkotni, hogy csak csinálom, aztán majd lesz belőle valami! Leírás nem készült róla. Ezt a munkát inspirációnak szánom.

Miután a három kört összehorgoltam, olyan nagy lett, hogy leterítettem a földre, és ott “róttam” a köröket tovább. Így legalább azonnal láttam, hogy fekszik az újabb sor, elegendő-e a szemszám: nem túl sok vagy esetleg túl kevés.

Végül 3 méter hosszú lett, és 1,5 méter széles. Nekem most ez a kedvencem.

0

Kör alakú horgolt szőnyeg

by

 

A minta pedig adta magát, nem kezdtem új kísérletbe. A korábban bemutatott tört fehér horgolt szőnyeg mintája alapján haladtam, de a fonál “rövidsége” miatt hamarabb be kellett fejezni a szőnyeget, de így is 115 cm átmérőjűre sikerült növekednie.

0

Barna horgolt szőnyeg fehérrel kombinálva

by

Még vastagabb fonál, még vastagabb tű…

12-es tűvel készült, vastag gyapjúfonálból.

A minta egyszerű, hiszen az egyik sor csupa egyráhajtásos pálcákból áll, a másik sor pedig egyráhajtásos pálca, egy láncszem, egy szem kimarad, egyráhajtásos pálca …

A nehézségét a színek váltakozása adja. Hiszen legtöbb sor úgy készült, hogy egyszerre öt gombolyag volt munkába fogva, hogy váltogatni tudjam a színeket, de azt hiszem, megérte ezt a kis kellemetlenséget bevállalni!

A végeredmény egy 70 cm x 140 cm-es szőnyeg lett.

0

Tört fehér horgolt gyapjúszőnyeg

by

Azt gondoltam, sitty-sutty összedobom én ezt a szőnyeget. Vastag fonál… Vastag tű…. Csak éppen leírásom nem volt hozzá. Eleinte ment is, mint a karikacsapás, aztán napokig csak horgoltam, bontottam… Horgoltam, bontottam…

Végül annyit bontottam, hogy három ekkora szőnyeget elkészíthettem volna ennyi idő alatt, de sebaj! Sikerült, és ez a lényeg. A mintát pedig nem volt türelmem lejegyezni. Sokkal jobban érdekel maga az alkotás folyamata. 🙂

0

Egy sötétkék fonál második élete

by

Ez egy 4 évvel ezelőtti történet…

Ebből a fonálból eredetileg egy pulóver készült a fiamnak. Nem igazán sikerült eltalálni a méretet. Rövid is lett, bő is lett. Így, mielőtt hagytam volna évekig használatlanul heverni a szekrény alján “Majd lesz belőle valami” címkével örökre megbélyegezve, majd aztán elfeledve, felcsillant számára a remény. Egy új élet reménye: szőnyeg lett belőle.

Elkezdődött hát a vastag, sötétkék és fehér fonál átalakulása. Bomlott a kötés, növekedett a szőnyeg…

Egészen addig nőtt, növekedett, míg ki nem kerekedett belőle egy szép, nagy – 130 cm átmérőjű – mandala szőnyeg.

Anyaga 100 % akril.

0

Asztali tolltartó horgolt ruhában

by

Asztali tolltartó horgolt ruhábanKészítettem egy tolltartót az íróasztalomra, egyik kedvenc mintámmal. Ezt a mintát használtam korábban karkötők készítéséhez is.

Nézzük a hozzávalókat:

Asztali tolltartó - hozzávalók

  • néhány papírhenger
  • fehér lap
  • kartonpapír, vagy valamilyen tartósabb vágható lap
  • ragasztó
  • fonál (ízlés szerint)
  • horgolótű

Horgolási minta:

Fonott minta

 

Az én papírhengereim kerülete 22 cm. A horgoláshoz 1,5-ös tűt, és hozzávaló fonalat használtam. A mintát 73 szemre kezdtem, és körkörösen haladtam vele a kellő magasság eléréséig. Végül egyenletesen – 4 körön keresztül – elfogyasztottam az alját. Természetesen, ha neked úgy könnyebb, visszafelé is kezdheted: azaz néhány láncszemből gyűrűt horgolsz, majd minden körben addig szaporítasz, amíg el nem éred a kellő szemszámot. Szerintem így nehezebb belőni, hány szem kell ahhoz, hogy a minta szépen rásimuljon a hengerünkre.

A magasabb rész kialakításához két gurigát összeragasztottam, majd a hengereket bevontam fehér papírral. Kivágtam a körlapokat, amik majd az aljára kerülnek.

Miután miden henger ruhája elkészült, felöltöztettem, és varrással egymáshoz erősítettem őket. Csak ezután tettem bele a körlapokat. Ez nem is lenne olyan fontos, de így biztosan nem akad bele a tolltartó aljába semmi, és nem is fog kicsúszni.

Tipp: Ezzel a módszerrel nem csak papírhengereknek készíthetsz új külsőt, hanem konzerves dobozoknak, bébiételes üvegeknek, levágott nyakú műanyag palackoknak is. Szóval bárminek, amit szívesen látnál az íróasztalodon tolltartóként, egy kicsit felturbózva. 🙂

1

Bézs horgolt terítő

by

Terítőt horgolni sem olyan ördöngösség, mint ahogy azt a végeredményből gondolnánk. Csak egy jól olvasható mintaleírás kell hozzá, meg tű, meg fonál, meg egy kis idő…

De tényleg! Én ezért (is) szeretek horgolni, mert néhány egyszerű öltés ismeretében gyönyörűbbnél gyönyörűbb mintákat lehet elővarázsolni a fonálból.

terito_15Ez a terítő 1,5-ös tűvel készült. Bézs színű, Piroska fonálból. (Sajnos, a Piroska gyártását megszüntették. Én nagyon szerettem vele dolgozni.) Nyugodtan választhatsz a terítőd elkészítéséhez bármilyen más, tetszőleges vastagságú (vékonyságú) horgolócérnát, pl. Anchor-t

Az én terítőm 48 cm hosszú lett, és 21 cm széles. Igazán csinos darab. El is foglalta méltó helyét az előszoba asztalon.

Mintaleírás:

001

0

Gyorsan elkészíthető kör alakú horgolt szőnyeg

by

szonyeg_10a

Meglepődnél, ha tudnád, milyen gyorsan el lehet készíteni ezt a szőnyeget. (Meg én is, mert nem mértem az idő. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már kész is! 🙂 )

Ha van néhány órácskád, 0,5 kg vastag fonalad, 10-es horgolótűd, vágj bele bátran. Főleg, ha úgy érzed, egy ilyen szőnyeg kitöltene egy árválkodó csupasz területet a lakásod padlóján.

85 cm átmérőjű lett a szőnyeg. A mintát egy régi Diana – Horgolási ötletek című lapban találtam. Eredetileg egy terítő leírása volt, de én csak egy részét használtam fel a mintának.

Úgy döntöttem, elkészítem a terítőt is. Már bele is kezdtem.

Íme a minta:

szonyeg_10c

0

Takaró nagyinégyzetekből I.

by

Elhatároztam, hogy a maradék fonalaimból készítek egy franciaágyra való ágytakarót!

A terv: 150 cm x 200 cm plusz a szegély

Ehhez kell 15 db 50 cm x 50 cm-es négyzetet készítenem. Már hat négyzet teljesen kész.

Eddigi fonalfelhasználás: 70 dkg

uj_takaro_1

Ez a minta háromszorosan is nagyon-nagyon-nagyon:

  • nagyon egyszerű
  • nagyon mutatós
  • nagyon haladós

Mutatom, hogyan csináld:

nagyinegyzet_02

1 2