2

Kötött pulóver csavart mintával

2014. március 9. vasárnap by

puli_01

Hozzávalók: kb. 40-50 dkg középvastag fonál és 5-ös kötőtű. (Az én fonalam összetétele 70 % gyapjú és 30 % poliakril)

Kisméretű S/M-es pulóver

Elkészítése:

Háta: Én mindig a hátuljával kezdem a munkát, mert azt tart a legtovább elkészíteni, és kevésbé izgalmas, mint amikor már minta is kerül bele, amit folyamatosan számolgatni kell.

82 szemmel kezdtem a munkát, és 30 soron keresztül kötöttem a passzét két sima és két fordított szem váltakozásával. A továbbiakban sima kötéssel haladtam. (Színén sima, visszáján fordított.)

Megjegyzés: Amint végeztem a passzéval, újra kezdtem a sorok számozását, tehát a 29. sor valójában az 59. Nekem így átláthatóbb, ha külön szedem, egységekre.

A 29. sorban kezdtem fogyasztani a derék részt, mindkét szélén 1-1 szemet, és tettem ezt három soronként még háromszor: 32., 35. és 38. sorokban is. Néhány centit kötöttem ezzel a csökkent szemszámmal, majd az 51. sorban – mindkét szélén 1-1 szemet – visszaszaporítottam, ugyanúgy három soronként (54., 57., és 60. sorokban is), mígnem újra 82 szemmel dolgozhattam tovább.

A 81. sorban megkezdtem a karkivágás fogyasztását mind a két oldalon, szintén három soronként fogyasztva 1-1 szemet. Összesen 15-15 szemet fogyasztottam. Az utolsót a 123. sorban. Ezzel egyidejűleg, szintén a 123. sorban leláncoljuk a középső 38 szemet a nyakkivágáshoz, és a két oldalát külön-külön fejezzük be úgy, hogy a 125. sorban fogyasztunk még 2-2 szemet a nyakkivágáshoz. A 128. sorban fejezem be a munkát.

Eleje: Ez már egy kicsit izgalmasabb lesz. A derékrész, és a karkivágás fogyasztása ugyanúgy történik, mint a hátánál. A passzé után az első sorban már a mintának megfelelően számoljuk, kötjük a szemeket: 1. sor: 27 szem sima, 6 szem fordított, 16 szem sima, 6 szem fordított, 27 szem sima. A munka visszáján, a 2. sorban értelemszerűen a fordított szemekre fordítottat, a simára simát kötünk, azaz: 27 szem fordított, 6 szem sima, 16 szem fordított, 6 szem sima, 27 szem fordított.

Az első csavarást a 9. sorban ejtjük meg, úgy, hogy amikor elérkezünk a 16 sima szemhez, abból nyolcat kötés nélkül leszedünk egy másik tűre – segédtűre – és a munka elé helyezzük. (A munka mögé is tehetjük, akkor a másik irányba fog csavarodni a minta.) Tehát a 8 szemet félretesszük, a következő 8-at simán lekötjük, majd szépen lekötjük az a 8 szemet is, amit félre tettünk, és kész a csavarás! A következő csavarást a 29. sorban kell megejteni, majd a 49-ben és végül a 69-ben.

Az elejét a V-kivágás miatt már a 73. sortól külön kötjük. Először két soronként (73, 75, 77, 79, 81), majd három soronként (84, 87…. 123-ig) fogyasztunk 1-1 szemet, végül a 125. és a 126. sorban is. Akárcsak a hátánál, a 128. sorban befejezzük a munkát. (Itt is 5 szem marad a végére.)

Ujja: 32 szemmel kezdtem, és szintén 30 sort kötöttem patent mintával. A 15. sortól 5 soronként mindkét szélén 1-1 szemet szaporítottam.

A sima kötésnél újrakezdtem a számolást, és a 10. sortól 8 soronként mindkét szélén 1-1 szemet szaporítottam, összesen 18 szemet. (10, 18, … 74) Végeredmény: 58 szem

A 81. sortól elkezdtem a fogyasztást:

  81. sor: 1-1 szem a munka szélén
84. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 3 szem egyenletesen elosztva
87. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 2 szem egyenletesen elosztva
90. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 3 szem egyenletesen elosztva
93. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 2 szem egyenletesen elosztva
96. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 3 szem egyenletesen elosztva
99. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 2 szem egyenletesen elosztva
102. sor: 1-1 szem a munka szélén, és további 2 szem egyenletesen elosztva
A 105. sortól a 126. sorig három soronként 1-1 szemet fogyasztunk a munka szélén. A 128. sorban befejezzük a munkát.

Összeállítás: Összevarrtam a vállrészeket, majd a pulóver oldalait. Összevarrtam az ujjakat, majd bevarrtam a helyére. 146 szemet szedtem fel a nyakkivágás elkészítéséhez, és 13 sort kötöttem patentmintával.

Végül, hogy elrejtsem a varrást az ujjak illesztésénél, láncszemekkel körbehorgoltam.

2 Responses to Kötött pulóver csavart mintával

    • Pekkel Edina Post author

      Kedves Vali!
      Köszönöm szépen az észrevételt! 🙂 Valóban elírás történt. A helyes szemszám 38.
      Máris javítom a bejegyzésben is. 🙂
      Üdv: Edina

Hozzászólás a(z) Vali bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.