0

Pompon készítés lépésről lépésre

by

Pompon készítés lépésről lépésre

Készítsük el végre a pompont a sapkák végére!

Most lesz szükség a körzőre és a kartonlapra!

Rajzoljunk egy kb. 4,5 cm sugarú kört, bele (ugyanabba a középpontba egy másik, kb. 1,3 cm sugarú kört. Szépen körbevágjuk, kivágjuk a közepét is. Ebből a sablonból 2 db-ra lesz szükségünk.

Ezután a sapkához használt fonalakat – váltogatva – szépen belefűzzük (feltekerjük) a kartonra, ahogy az a következő képeken jól látszik. Mindezt a műveletet addig folytatjuk, amíg teljesen be nem töltöttük a lukat. Én a végén már tű segítségét is igénybe vettem.

Következő lépésként szétvágtam a fonalakat, aztán egy kicsit meglazítottam a kartonokat, és egy jó erős fonál segítségével olyan szorosan megkötöttem, ahogy csak bírtam. Ebben az esetben a sapka saját fonalát nem ajánlom kötözésre, mert ahhoz nem elég erős.

Kész! Fel lehet erősíteni a pomponokat a kívánt helyre! Azért mondom, hogy a kívánt helyre, mert díszíthetsz vele mást is, (táskát, pulóvert, stb.) nem csak sapkát!

 

Nézd meg itt, hogy én hová tettem az én “gombócaimat”!

Manósapka I.

Manósapka II.

0

Itt a sapkaszezon!

by

manosapikItt a sapkaszezon! Kislányoknak készült ez a két mókás manósapka.

Hozzávalók: Glória 100 % akril fonál (fehér, világos-, és sötét-rózsaszín) 4-es zoknikötőtű, (kartonlap a pompon elkészítéséhez)

A két sapka elkészítése és mérete között van egy árnyalatnyi különbség. Először a világosabb sapka elkészítését mutatom be. (Visszahajthatós, és néhány szemmel kisebb.) Continue reading →

0

Horgolt díszpárna

by

Helyükre kerültek az őszi levelek, de ehhez kivételesen horgolótű kellett, és nem gereblye!

Egy kisebb méretű horgolt díszpárnán kaptak helyet. A párnácskát rövidpálcával horgoltam, hogy jó sűrű hátteret adjon a leveleknek. A munkával körkörösen haladtam, így csak a két rövidebb végét kellett összedolgozni, de azt is horgolással oldottam meg.

A világos natúr háttér előtt nem érvényesültek a sárga levelek, ezért láncszemek és zöld fonál segítségével körbekontúroztam :)!

0

Horgolt őszi levelek

by

Horgolt őszi levelek

Szerintem az ősz az egyik leggyönyörűbb évszak! Fantasztikus színeket képes a természet produkálni. Ugyanaz a kép napról napra változik!

Becsempésztem a lakásba egy kicsit belőle! Horgoltam néhány őszi levelet! Nagyon szép lakásdekorációt lehet belőle! Egyszerűen “kiszórhatod” őket az asztalra, felakaszthatod csokorba az ablakba, vagy díszíts vele egy uncsi párnát!

Találtam egy orosz oldalt, ahol szebbnél szebb leveleket láttam, és ami fő, rajz is van az elkészítésükről! Nézd meg Te is!

0

Dagi huzatfogó csörgőkígyó

by

CsörgőkígyóIgaz, még rendkívül kellemes az idő, ahhoz képest, hogy október közepe van, de már most készülhetünk a hideg, szeles napokra! Főleg, ha nyílászáróink nem a legtökéletesebben szigetelnek.

Elkészült ez a dagi huzatfogó csörgőkígyó, ami lehet az ajtó őre, befér az ablakba, de ha ilyen jellegű szolgáltatást nem várunk tőle, akkor tökéletes gyerekjáték! (Az elkészítése is gyerekjáték! 🙂 )

Szükség van hozzá néhány (vagy sok-sok) színes maradék fonálra. Mindenféle megteszi. Nem kell, hogy azonos vastagságúak legyenek, vagy éppen azonos összetételűek. Minél változatosabb, annál izgibb! Kell egy 5-ös horgolótű, egy kindertojás kapszula, amibe apró fémdarabokat zárunk (pl. fémgomb, gemkapocs, stb.), hogy a kígyónk farka tényleg csörögjön. Kell még 2 db fekete gomb a szemeknek, tömőanyag, (őkígyósága szivacstörmeléktől hízott ily szépre 🙂 ) és egy rossz lepedő, amiből megvarrjuk a testét, hogy formatartó is maradjon! Ha nem szivaccsal tömjük, hanem flízzel, vatelinnel, nem szükséges külön megvarrni a testét, de akkor előfordulhat, hogy a különböző fajtájú fonalaktól kígyócskánk teste hol vékonyabb, hol vastagabb lesz.

Elkészítés: 50 láncszemmel kezdtem, és gyűrűbe fogtam, így a végén nem kell varrni, hanem szép körkörösen lehet haladni a horgolással egyráhajtásos pálcákkal. A nyakánál kezdtem, és úgy haladtam a farka felé, amit szépen elfogyasztottam. A végére már csak 5-6 szem maradt. Ezután következett a fejrész, amit már külön-külön horgoltam, hogy le tudjam kerekíteni az orránál. Végül a “torkát” csináltam meg rózsaszín fonálból, követve az orr formáját, hogy majd össze tudjam vele varrni. Az én kígyóm 140 cm lett.

Megvarrtam a kígyó testét, ügyeltem az “arcára” is. Kitömtem szivaccsal, közben a farkában elhelyeztem a töltött kinderkapszulát. Bevarrtam a lyukat, és ráhúztam a “kígyóbőrt”. Helyére varrtam a “torkát”, felvarrtam a szemeket, és hogy nyelve is legyen, vékony piros fonálból láncszemekkel horgoltam neki. Kész! Mehet a dolgára!

Most készül a testvérkéje, ami kötött lesz, sokkal hosszabb, és soványabb! (Körkörös kötéssel zokni kötőtű segítségéve, 40 szemmel)

 

 

2

Horgolási minta

by

Találtam egy nagyszerű mintát!

Nem csak mutatós, de rendkívül haladós is, és nagyon könnyen elkészíthető. Kezdők is bátran nekiveselkedhetnek. Lehet belőle mellény, pulóver vagy akár sál is…

A minta további előnye, hogy nagyon könnyen szaporítható és fogyasztható, ezáltal szép, karcsúsított felsőt lehet vele készíteni.

Én ebben az esetben 100 % akril fonalat használtam, és 5-ös horgolótűt. Néhány nap múlva megmutatom, mi lett belőle!

Tipp: Ugyanez a minta nagyon szépen mutat pl. egy vékonyabb (mondjuk 3-as tűvel horgolható) 100 % pamut fonálból is.

Horgolasi minta

Horgolasi minta

0

Tavirózsa nyári top

by

Tavirózsa fantázianévre kereszteltem ezt a saját tervezésű könnyű nyári topot. Felsőrésze kötött, alja csipkés.

Hozzávalók: 2 gombóc (10 dkg) melírozott Glória fonál (100 % akril), 3-as kötőtű, 3-as horgolótű

Méret: kb. 36-38-asNyári top

  1. 60 szemmel kezdem, és sima kötéssel haladok. A 145. sorban kettéválasztom a munkát, és a 30-30 szemet külön kötöm tovább 10-10 soron keresztül, majd megcsavarom, és a 155. sortól újra együtt kötöm a 60 szemet. Összesen 300 sor magasságig. Leláncolom a szemeket, majd összevarrom.

  2. Szépen kiigazgatom az elejét, hogy jól mutasson a csavarás. Ha kell, le is tűzöm, majd rövidpálcákkal körbehorgolom a tetejét és az alját is.
  3. 21 sort (kb. 13 cm-t) horgolok csipkemintával. Ezt már nem körkörösen, hogy az elején szétváljon, és egymásra boruljanak a szélek.

  4. Végezetül ráhorgolom a vállpántokat, egyenként 40 cm hosszúak. (100 láncszemet készítek, és 3 sor rövidpálcát horgolok.)

Csipkeminta: 5 láncszemes íveket horgolunk, leöltéskor ugyanoda 1 rövidpálca, 3 láncszem, 1 rövidpálca, 5 láncszemesív, 1 rövidpálca, 3 láncszem, 1 rövidpálca

 

1 2 3 4 5 6 7 8