Pekkel Edina

0

Horgolt mellény két változatban

by

Két változatban készült, de “attól tartok”, lesz még belőle legalább egy harmadik is! 🙂

Első:

melleny-02d

Fekete és mogyoróbarna fonál felhasználásával készült, 6-os horgolótűvel. Ez egy nagyobb méret lett. A visszahajló gallér eltakarja a hátán lévő mintát.

Második:

melleny-03d

Tégla-piros 100 % pamutfonál felhasználásával készült, 3-as horgolótűvel, ami azt jelenti, hogy jóval kisebb lett, mint az első változat. A hátán lévő minta is jobban érvényesül.

Tuti, hogy lesz egy harmadik is. Hogy milyen? Azt még nem tudom. Talán kék… De az biztos, hogy 4-es tűvel fog készülni, ahogy az eredeti leírásban szerepel.

A mellény leírása a Diana Horgolt Divat 14. számában jelent meg.

0

Fehér horgolt pulóver

by

puliAzt hiszem, éppen ideje volt befejeznem ezt a pulóvert. Közel három éve lapult a kézimunkakosaramban, elhagyatva, néhány barna fonálgombóc és tűk társaságában…

Őszintén szólva, nem is értem miért, pedig olyan gyönyörű ez a minta.

Az eleje, a háta és az ujja kötött passzét kapott. (egy sima, egy fordított)

Annyit trükköztem az elkészítésével, hogy az elejét és a hátát egybe horgoltam körkörösen, hogy minél kevesebbet kelljen varrni. Amikor elértem a karkivágáshoz, ott választottam szét a munkát. Ahogy a fényképen is látszik, a középső két egységet hamarabb befejeztem, hogy legyen egy kis nyakkivágása a pulóvernek.

A pulóver mintáját a következő leírás segítségével tudod elkészíteni>>>

Minta_03

A minta közelebbről>>> KATT IDE!

0

Horgolt karácsonyfa II.

by

karacsonyfa_04Újabb karácsonyfák születtek a napokban. Ezúttal nem lapos, 2D-s karácsonyfák, amiket díszként felakaszthatunk majd a fára, hanem 3D-s fácskák, amik az adventi időszakban már büszkén díszíthetik a lakást, vagy akár az ünnepi asztalon is helyet foglalhatnak.

Pontos leírást nem készítettem róluk, mert ahogy a természetben nincs két egyforma fenyő, úgy ezek a díszek is attól szépek, ha különbözőek.

Azért adok néhány támpontot az elkészítésükhöz:

A piros karácsonyfák 2,5-ös horgolótűvel készültek. 50 szemmel kezdtem a horgolást, és egyráhajtásos pálcákkal dolgoztam. A fácskák 9 és 11 cm magasak lettek, attól függően, hogy játszottam a fogyasztással.

A fehér karácsonyfák 1,5-ös horgolótűvel készültek, 80 szemmel kezdtem a munkát, és szintén egyráhajtásos pálcákkal horgoltam. 7 és 17 cm magas fácskák lettek.

Ha magasabb fát szeretnénk, akkor lassabban, ha alacsonyabbat akkor gyorsabban kell fogyasztani a szemeket. Természetesen minden sorban, egyenletesen elosztva.

Tipp: Ahhoz, hogy a gyöngyöket könnyen fel tudjuk fűzni a horgolócérnára, mártsuk a cérna végét körömlakkba. Igazítsuk ki, hogy egyenes legyen, és ha megkeményedett, mehetnek a gyöngyök! Egyszínűek, színesek, ahogy tetszik!

Íme a fehér karácsonyfáim:

karacsonyfa_03Természetesen ahhoz, hogy ilyen szépen álljanak, ki kell keményíteni a fákat. A korábban ismertetett módon elkészítjük a keményítőfolyadékot, majd belemártjuk a kész karácsonyfákat.  A felesleget alaposan kinyomkodjuk, majd kiigazgatjuk fácskákat, hogy csinosak legyenek. 🙂

0

Horgolt pulóver melírozott fonálból I.

by

Horgolt 23Meglehetősen gyorsan el lehet készíteni ezt a melírozott pulóvert.

Vastag fonál, vastag tűk! 🙂

Az eleje és a háta is ugyanúgy készült: 6-os kötőtűvel készítettem el a pulóver passzé részét. 62 szem, 14 sor. (3 szem sima, 3 szem fordított váltakozott). A 15. sortól a kötőtűt 6-os horgolótűre cseréltem. Először minden szemre egy rövidpálcát raktam, majd a következő sorban kezdtem kialakítani a mintát: 2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem, 4 szem kimarad. Majd megint 2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem, 4 szem kimarad… ez ismételjük a sor végéig, aztán minden sorban, egészen addig, amíg úgy nem érezzük, hogy elég hosszú lesz már az a pulóver. 🙂

Az ujjakat sem sokkal bonyolultabb elkészíteni, csak annyi a különbség, hogy ott egy kicsit többet kell számolni.

29 szemre kezdjük, és 14 sort kötünk a fentebb említett passzémintával. (3 szem sima, 3 szem fordított)

A 15. sorban jön a rövidpálca. A 16 sortól pedig a minta, de egy kicsit trükközünk a láncszemekkel, hogy ne legyen olyan bő a pulóver ujja:

16. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 2 szem kimarad… (ez ismételjük a sor végéig)

17. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem váltakozik a sor végéig.

18. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem…

19. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca, 3 láncszem váltakozik a sor végéig.

20. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem…

21-30. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca, 4 láncszem váltakozik

31-40. sor: 2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem…

41-45. sor:  2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem, 2 egyráhajtásos pálca, 5 láncszem váltakozik

46. sortól: 2 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem, míg el nem érjük a kellő hosszúságot.

Így, hogy sorról sorra szaporítottuk a láncszemek számát, egyenletesen bővítettük a pulóverünk ujját.

Miután minden részt elkészítettünk, nem maradt más hátra, mint összevarrni a pulóvert, és eldolgozni a szálakat.

1

Bézs horgolt terítő

by

Terítőt horgolni sem olyan ördöngösség, mint ahogy azt a végeredményből gondolnánk. Csak egy jól olvasható mintaleírás kell hozzá, meg tű, meg fonál, meg egy kis idő…

De tényleg! Én ezért (is) szeretek horgolni, mert néhány egyszerű öltés ismeretében gyönyörűbbnél gyönyörűbb mintákat lehet elővarázsolni a fonálból.

terito_15Ez a terítő 1,5-ös tűvel készült. Bézs színű, Piroska fonálból. (Sajnos, a Piroska gyártását megszüntették. Én nagyon szerettem vele dolgozni.) Nyugodtan választhatsz a terítőd elkészítéséhez bármilyen más, tetszőleges vastagságú (vékonyságú) horgolócérnát, pl. Anchor-t

Az én terítőm 48 cm hosszú lett, és 21 cm széles. Igazán csinos darab. El is foglalta méltó helyét az előszoba asztalon.

Mintaleírás:

001

0

A szőnyeg és a terítő

by

erdekessegCsak érdekességképpen mutatom meg ezt a fényképet.

Már készül a terítő. Pontosan annyi szem, és annyi sor van kész belőle, mint amennyi a szőnyegből, mégis leírhatatlan a különbség.

A szőnyeg 10-es tűvel készült, a terítő 1,5-össel.

A szőnyeg 85 cm átmérőjű, a terítő csupán 18 cm.

 

0

Gyorsan elkészíthető kör alakú horgolt szőnyeg

by

szonyeg_10a

Meglepődnél, ha tudnád, milyen gyorsan el lehet készíteni ezt a szőnyeget. (Meg én is, mert nem mértem az idő. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már kész is! 🙂 )

Ha van néhány órácskád, 0,5 kg vastag fonalad, 10-es horgolótűd, vágj bele bátran. Főleg, ha úgy érzed, egy ilyen szőnyeg kitöltene egy árválkodó csupasz területet a lakásod padlóján.

85 cm átmérőjű lett a szőnyeg. A mintát egy régi Diana – Horgolási ötletek című lapban találtam. Eredetileg egy terítő leírása volt, de én csak egy részét használtam fel a mintának.

Úgy döntöttem, elkészítem a terítőt is. Már bele is kezdtem.

Íme a minta:

szonyeg_10c

0

Tanulj velem horgolni 3.

by

Egyéb kellékek

Van már horgolótűnk, és van fonalunk. Más már nem is igen kell ahhoz, hogy belevessük magunkat a munkába.

Persze, azért nem árt, ha mindig van kéznél egy kézimunka olló. A fonal elvágásához szükséged lesz rá. Legyen kicsi és hegyes.

Kellhet még:

  • mérőszalag: a pontos méret (és méretvétel) elkészítéséhez elengedhetetlen.
  • merkelőtű: a kész darabok összevarrásához van rá szükség. Ez egy olyan vastagabb tű, amely nem hegyes és a végén a fonal befűzésére nagyobb lyuk van kiképezve.
  • szemjelölő: én erre a célra sima, egyszerű biztosítótűt használok, de lehet kapni színes, műanyag jelölőket, amit kimondottan erre a célra gyártottak. Ennek főleg akkor van jelentősége, ha körkörösen horgolunk. Olyankor tanácsos megjelölni az első szemet.
  • sorszámláló: ezt inkább kötésnél használom, de előfordul, hogy horgolásnál is szükséges, ha olyan a minta

Tipp: Nevezz ki egy horgolós füzetet, amiben minden hasznos információt feljegyzel. A készülő ruhadarab méreteit, a felhasznált fonál tulajdonságait és az elvégzett horgolópróba eredményét is. Ez azért különösen hasznos, mert ha legközelebb is ugyanezzel a fonállal dolgozol, nem kell még egyszer horgolópróbát végezned. A próbahorgolást viszont mintánként el kell végezni, mert a minta sűrűségétől függ az elkészített anyag mérete.

Nem is gondolnád, hogy néhány alapminta ismeretével milyen fantasztikus mintákat lehet létrehozni.

Nagyszerű élmény a saját magad alkotta ruhákban, kiegészítőkben járni. A következő bejegyzésben már konkrét gyakorlati feladatokkal jövök. Először megtanuljuk, hogyan kezdjünk neki a horgolásnak, megtanuljuk a láncszem elkészítését, aztán jöhetnek a különböző pálcák!

 

0

Tanulj velem horgolni 2.

by

S1050005A fonalakról

Manapság rengeteg féle, fajta megtalálható a piacon. Csoportosíthatjuk őket szálvastagságuk, vagy anyaguk szerint. Aki nem ásta bele magát igazán a témába, az el sem tudja képzelni, mi mindenből készítenek fonalat. A színválaszték pedig valami elképesztő. Az a rengeteg árnyalat, a színátmenetes fonalak, amikor egy gombolyagon belül nem hogy egy színnek a különböző árnyalatai változnak, hanem különböző színek váltogatják egymást! Leírhatatlanul gyönyörűek. (Egy-egy ilyen fonalválasztás semmi extra mintát nem igényel, mert már önmagában mutatós, simán-fordítottan megkötve.)

Tehát készítenek fonalakat természetes alapanyagokból és szintetikus szálakból, vagy a kettő keverékéből is.

Érdekességképpen felsorolom a természetes anyagokat, amiket felhasználnak fonalgyártás során: pamut, gyapjú, kasmír, alpaka, angóra, mohair, teve, selyem, bambusz, len, kukorica

A fonalak címkéje rengeteg információt elárul számunkra:

001

Leolvasható róla a fonal összetétele, milyen tűt ajánlanak hozzá, és azt is, hogyan bánjunk a kész termékünkkel. Hány fokon lehet mosni, stb.

Ha már gyakorlott kézimunkázó vagy, ránézésre meg tudod állapítani, hogy milyen tűt vegyél a kezedbe a kiszemelt fonálhoz. Én rendszerint vastagabb tűket használok, mint amit a gyártó ajánl, mert igen szorosan horgolok.

Kezdőknek közepes vastagságú fonalat ajánlok, közepes (3-as, 4-es) tűvel. A fonál semmiképpen ne legyen fekete, mert nagyon nehéz vele dolgozni lámpafénynél.

Igaz, hogy gyönyörű munkát lehet végezni 2,5-3-as tűkkel, de hamar kedvét szegi a szárnypróbálgatóknak, hogy már a negyedik sort készíted, és alig akar „nőni” a pulóver. Időigényes így egy normálméretű felnőtt pulóver meghorgolása, még akkor is, ha csak a legegyszerűbb mintákkal dolgozunk.

Megjegyzés: A gyerekmodelleket, vagy a vastagabb tű használatát azért javaslom, mert kezdőként is hamar elkészülhetünk a munkával, továbbá már az alapszemek ismeretével bátran nekivághatunk az első önálló ruhadarab elkészítéséhez.

A fonál választásról itt írtam korábban: Milyen fonalat válasszak?

0

Tanulj velem horgolni 1.

by

tanulj_velemEzt a sorozatot azok számára készítem, akik most ismerkednek a horgolás rejtelmeivel, akik szeretnék felfedezni a horgolás nyújtotta kreatív lehetőségeket és saját maguk alkotta ruhákkal, kiegészítőkkel szeretnék megörvendeztetni önmagukat, vagy családtagjaikat.

A horgolásról elsősorban – legalábbis nekem – mindig a csipke jut először eszembe. Áttetsző, lyukacsos minták, nagymamaféle terítők… Ezzel szemben a horgolással is készíthetünk sűrű, tömött mintákat. A horgolással talán még több mindent készíthetünk, mint a kötéssel. Pulóver, sál, stóla, sapka, kesztyűt, párna, takaró, táska, mobiltok, huzatfogó, lábtörlő mellett készíthetünk még függönyt, terítőt, sőt akár ékszereket is.

De mielőtt bármibe is belekezdenénk, beszéljünk egy kicsit az eszközökről és a felhasznált anyagokról. Mi az, amire feltétlen szükséged lesz, és mi az, ami megkönnyíti a munkád.

Természetesen a legfontosabb kellék a horgolótű.

A horgolótűkről

A horgolótűk különböző méretben állnak rendelkezésünkre. Az egészen vékony tűktől (0,65-ös) az egészen vastagig (20-as).

Ezenkívül többféle anyagból készülhetnek. Itt mindenki a pénztárcájának és saját igényeinek megfelelően válogathat. Vannak fémből, műanyagból, bambuszból és rózsafából készült tűk.

A fém tű lehet réz, nikkel bevonattal, alumínium, vagy teflonbevonatos. Ezek a kritériumok azért fontosak, mert nem mindegy, hogy a tű felülete milyen siklást biztosít a fonálnak.

A bambusz és rózsafa tűk könnyebbek, mint a többi, érintésre kellemesen melegek. Hosszabb használat esetén sem hűl ki az ember keze. Ízületi gyulladásban szenvedőknek különösen ajánlott.

Azt ajánlom, próbálj ki több félét, hogy megtaláld, melyik az igazán neked való, és bizony egy rossz tűválasztás kedvét szegheti az embernek, tehát fontos a megfelelő eszköz kiválasztása!

A horgolótűkről már írtam korábban, azt ITT olvashatod.

1 2 3 4 5 6 7 8